on 2018-12-10
Sok ember találkozik azzal az érzéssel, amikor reggel felkel, hogy „nincs kedve az élethez”. Sokunknál ez a „mókuskerék” rutin kiégésével magyarázzuk, máskor pedig nincsen rá válasz. Egyszerűen csak úrrá lesz rajtunk az egyhangúság, és alig pislákol az életkedv. Nézzük meg az ego megközelítéséből ezt a tünetet.
Ha abból indulunk ki, hogy egónk lángja akkor hevíti leginkább izzásig létezése érzését, amikor tevékeny, nem logikus az ilyen viselkedés. Reggeltől estig a tett lázában égve kellene buzgolkodnunk, hogy minél több megerősítés érkezzen az ego létének visszaigazolására. Ehhez képest sokan találkoznak ezzel a kiábrándultsággal, vagy látják másokon. Mi lehet ennek az oka, vagy ellentmondásba ütköztünk?
Nincsen semmi ellentmondás, amennyiben megvizsgáljuk az ösztönego, és tudatos testvérének minőségi lépcsőit. Kezdjük az ösztönnel.
Az ösztön abban az esetben képes lustává tenni minket, amennyiben a maga részéről igényei kielégítettek. Nem éhes, nem fázik, biztonságban érzi magát stb. Magyarul a közvetlen létfenntartás nem forog veszélyben. Ha valaki ösztönegója viszonylag fejletlen, akkor ezen a szinten ki is merül passzív énünk motivációja. Ráadásul, amennyiben ezzel párhuzamosan a tudati fél is alacsony szinten áll, az ösztön akarata, helyesebben nem akarata fog érvényesülni.
Nézzük a másik oldalt. Hasonló a helyzet fejletlen tudati ego esetén. Egyrészt előbb említett okból az ösztön fog uralkodni, másrészt a tunya elme önmagától sem tudja felélénkíteni az ösztön vágyait. Sőt még a saját örömeit sem keresi.
Tegyük fel, hogy az illető ego nem ismer idegen nyelveket. Egy fejlett tudati ego felismerve a nyelvismeret áldásait, lázba hozza ösztöntestvérét, az új ismeret birtokában felmerülő inspiráló képekkel. Így elképzeli, amikor külföldiekkel beszélget, utazgat, ismerkedik, vagy csak egyszerűen kevesebb segítséget kell kérnie, mert mondjuk angolul több válasz elérhető az interneten.
A fejlett tudat legfontosabb ismérve mindig a célok megléte. Mivel az ösztön könnyen passzivitásba burkolózik, a tudat az egyetlen, aki a változás ösvényére terelheti. A megvalósításra váró elképzelésekhez való ragaszkodás nem engedi elmerülni az egót a tétlenség ingoványába. A passzivitás ugyanis csökkenti az önazonosságot, ebből adódóan az életerőt, amitől még kevesebb energia áramlik az egóba, miáltal egyre lustább lesz. Ördögi kör alakul ki, ahol a céltalanság végül melankóliába, legrosszabb esetben depresszióba vezeti a személyt.
Két ellenszere van a lustaságnak. Az egyik, amikor az ösztönt motiváljuk azzal, hogy számára elégtelen feltételeket teremtünk. A másik, amikor a tudattal átvesszük az uralmat, és vagy vágyat keltünk passzív felünkben, vagy egyszerűen tőle függetlenül késztetjük magunkat cselekvésre.
